Gyerekkorom Magyarországon

Elérzékenyülve gondolok vissza arra a gyerekre, aki voltam. Mint a világ minden gyereke, boldog akartam lenni a szüleim védelme alatt.

AN enf 1-2-3 ens 150appl

Ám, 1944-ben, születésem évében a szabadság szele, ami nyugaton kezdett éledezni, a Yalta-i tárgyalások falába ütközött. A vasfüggöny mögött a fasiszta diktatúra átadta a helyét a szovjetek által diktált proletár diktatúrának.

Staline_satueOK150px

A generációm a félelem és a rejtőzködés mindennapjait élte. Gyerekként vörös nyakkendővel a nyakunkban kellett csodálnunk a kommunista vezetőket, elsőként a „népek atyját”, Sztálint. Méltónak kellett lennünk hozzájuk.

Teljes odaadással kellett csodálnunk őket és ha netán ezt valami alantas gondolat megzavarta, önkritikát kellett gyakorolnunk az iskolában, reggelenként. Természetesen jelentenünk kellett miről beszéltek a szüleink otthon, hallgatták-e a Szabad Európa Rádió adásait.

Mert bizony hallgattuk… Szüleink, a rádiókészülékre tapasztott füllel, kereső gombra tapadt kézzel próbálták kijátszani a zavaró sistergésből a világhírek foszlányait. Újra és újra meghallgatva – mert 20 percenként ismételték a híreket, – egész profikká váltunk a rekonstrukcióban.

AN enf foulard-OK150Növekedve, mi gyerekek megtanultuk a gyanakvást. Rejtjelezve beszélni bizonyos témákról telefonon, idegenektől tartózkodni, jól megtanulni a hivatalos propaganda érveléseket, hogy képesek legyünk hiba nélkül felmondani.

Hát így vett részt a lakosság – felnőttek, gyerekek egyaránt – ebben a hatalmas komédiában: a „szocializmus építésében”.

Parents AN mariageOK250pxA szüleim: anyám színésznő, apám grafikus, nem tartoztak az új politikai elithez. A szovjet „felszabadítás” után, anyám – aki a háború előtti idök fiatal üdvöskéje volt, nem kapott munkát. Nagy nehezen felvették egy újonnan nyílt színházba – Ifjúsági és Gyerek színház – ahol propaganda darabokban kisfiú szerepeket játszott.

Apám elfogadott egy beosztott munkakört egy hivatalban. Nyomorúságos életünk kontrasztjaként az elit Rózsadombon laktunk.

1956-os budapesti forradalom megváltoztatta az életünket…

Tete_staline_rue_OK250px
Amikor ennek az óriásnak a hatalmas szobrát ledöntötték és elcipelték több kilóméterre onnan, akkor ebben a kicsi országban mindenki hitt a győzelemben! Még, ha 10 nap múltán a hatalomnak sikerült is erőszakkal, csellel győznie, a szabadság utáni vágyunk visszavonhatatlanul felőröli majd lassan a kommunista rendszert.

tank_rue_OK250px

De pillanatnyilag az ország hermetikusan le van zárva: a nyugati rádióadásokat zavarják, a határokat megerősítik, csak a „megbízható” emberek kapnak útlevelet, a többség nem. Az elnyomás mindenhol érezhető. Újra félünk. De ez a félelem már más: már senki nem hisz a kommunista rendszer fölényében. Még a vezetők sem.

BP-salon-voit_NB_OK250px Igy vált Magyarország lassacskán „a kommunista barakk legvidámabb országává”!

A satu szorítása lassan enged. Az 56-os teljes határzár után – amit nem az idegen hadseregek támadása ellen állítottak fel, hanem hogy a lakosság ne tudjon elmenekülni – a 60-as években újra lehetőség nyílt az utazásra. Először a „baráti” országokba, azután bizonyos megkötésekkel nyugatra is. Bécsbe, vagy Londonba például meghívó útlevéllel ki lehetett utazni. Beválthattunk 5 dollárt „zsebpénzként”.

Később már 3 évenként kérhettek az emberek útlevelet, egy maximum 30 napos utazásra. Engedélyt kaptak egy kisebb összegű valuta vásárlására. Akik „kint maradtak”, azokat a bíróság kellett teljes vagyonelkobzásra ítélhette, és a családjuk nem utazhatott 10 évig sehova…

Majd a hatalom igyekezett elnyomni az ellenzéket, amely egyre jobban hallatta a hangját. „Melegen” ajánlották nekik, hogy kérjenek útlevelet egy egyirányú „oda” jeggyel, és menjenek el, ahova akarnak. Igy történt, hogy értelmiségiek, művészek nagy számban hagyták el az országot és csak a rendszerváltás után tértek vissza páran.

A kukac már belerágta magát a gyümölcsbe és folytatta romboló munkáját a berlini fal leomlásáig.

1989 nyarán Magyarország felgyorsította a kommunista blokk széthullását eredményező folyamatot. Megnyitotta határait Ausztria felé a kelet-német turisták ezrei elött, akik a vasfüggöny elött várakoztak. Igy sikerült ezeknek az embereknek visszakapniuk a szabadságukat és újra találkozniuk nyugaton élő rokonaikkal.

Ez annál is figyelemreméltóbb gesztus volt, hogy ezt a döntést maguk a Kommunista Párt vezetői hozták. A szabadság szele ezúttal erősebbnek bizonyult. Nemsokkal ezután az MSZMP (Magyar Szocialista Munkás Párt)  megszüntette magát, és MSZP-vé, Magyar Szocialista Párttá alakult.

Valódi szabad választásokra került sor, nagyszámú párt alakulásával, amelyekben minden jelölt a megújulásért indult. Magyarország csatlakozhatott Európához, amitől hosszú évekig elzárta a vasfüggöny.

Hosszú még az út, hogy az ország megtalálja a békéjét. Az utóbbi évtizedekben különböző politikai változások követték egymást, hol békés, máskor zaklatott időszakok, „boszorkány üldözésekkel” tarkítva. Sajnos a nacionalizmus és a szélsőjobboldali revansista nézetek megértésre találnak bizonyos frusztrált népességben.

Pont_elisabeth_tuntetesOK300px

Mindazonáltal optimista maradok, mert ez a csodálatos nép több mint ezer éve mindig le tudta győzni démonjait.